![]() |
|
|
A 4. félév eredményeiből: Szakmai beszámoló: A negyedik, utolsó félév 2010. szeptember 1-től 2011. február 28-ig tartott. A szükségletfelmérés után összesen 64 fő végezte el sikeresen a félévet. A fejlesztő kollégák az egyéni szükségleteket figyelembe véve, a gyermek pedagógiai szakvéleményei, a nevelőszülői tanácsadók és a nevelőszülők hozzáadott tapasztalatait, jelzéseit is alapul véve állították össze a negyedik, utolsó félév programját, ami most is változatosra sikerült, ezzel biztosítva azt, hogy a gyermekek minél több területen fejlődhessenek, ill. a részképesség-zavaraik, hiányosságaik fejlődjenek, behozzák lemaradásaikat. Természetesen 50 óra most sem volt elegendő egy komolyabb hiányosság teljes pótlására, de összességében elmondható, hogy sokat fejlődtek a gyerekek a félév végére. 2011. február 24-én megtartottuk a projektzáró rendezvényt Miskolcon, a Gárdonyi Művelődési Házban. Délelőtt a projekt lebonyolítási, pénzügyi és szakmai ismertetésére került sor. A rendezvényt Baricska János Istvánné, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata Szociális- és Gyermekvédelmi Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Lukácsné Juhász Mária, intézményünk igazgatója is szól a megjelentekhez. A beszámolókat a szakmai megvalósítók és a nyári táborok vezetői tartották meg. Az önkéntes táboroztatók munkáját emléklappal köszöntük meg. Délben állófogadáson fogyaszthattak a megjelentek, délután pedig interaktív táncos műsorok tanúja lehetett a közönség, ugyanis két tánccsoport, a miskolci 4 Dance Club és a tarcali Gold Dance Club csapatai léptek fel. A gyerekek nagyon élvezték az előadásokat.
Képek a foglalkozásokról, a projektzáró rendezvényről
A 3. félév eredményeiből: Szakmai beszámoló: A harmadik félév 2010. március 1-től 2010. augusztus 31-ig tartott. A szükségletfelmérés után összesen 48 jelentkezési lap érkezett be a harmadik félévi fejlesztő és felzárkóztató programokra, majd némi lemorzsolódás és új jelentkezők után végül 46 fő végezte el sikeresen a félévet. A fejlesztő kollégák az egyéni szükségleteket figyelembe véve, a gyermek pedagógiai szakvéleményei, a nevelőszülői tanácsadók és a nevelőszülők hozzáadott tapasztalatait, jelzéseit is alapul véve állították össze a harmadik félév programját, ami most is változatosra sikerült, ezzel biztosítva azt, hogy a gyermekek minél több területen fejlődhessenek, ill. a részképesség-zavaraik, hiányosságaik fejlődjenek, behozzák lemaradásaikat. Természetesen 48 óra most sem volt elegendő egy komolyabb hiányosság teljes pótlására, de összességében elmondható, hogy sokat fejlődtek a gyerekek a félév végére. Képek a fejlesztő-foglalkozásokról és nyári táborokról:
A 2. félév eredményeiből: Szakmai beszámoló: A második félév 2009. szeptember 1-től 2010. február 28-ig tartott. A szükségletfelmérés után összesen 43 jelentkezési lap érkezett be a második félévi fejlesztő és felzárkóztató programokra, majd némi lemorzsolódás és új jelentkezők után végül 36 fő végezte el sikeresen a félévet. A fejlesztő kollégák az egyéni szükségleteket figyelembe véve, a gyermek pedagógiai szakvéleményei, a nevelőszülői tanácsadók és a nevelőszülők hozzáadott tapasztalatait, jelzéseit is alapul véve állították össze a második félév programját, ami igen változatosra sikerült, ezzel biztosítva azt, hogy a gyermekek minél több területen fejlődhessenek, ill. a részképesség-zavaraik, hiányosságaik fejlődjenek, behozzák lemaradásaikat. Természetesen 46 óra nem elegendő egy komolyabb hiányosság teljes pótlására, de összességében elmondható, hogy sokat fejlődtek a gyerekek a félév végére. A második félévben 3 foglalkozás Girincsen (gyógypedagógia, fejlesztőpedagógia, logopédia), 1 foglalkozás Kazincbarcikán (pszichológia) és egy foglalkozás Miskolcon (pszichológia) zajlott le. A gyerekek kisebb-nagyobb mértékben mind fejlődtek, behozták lemaradásaikat. Ez főként a szakemberek hozzáértésének köszönhető és az általuk összeállított színes programnak, amivel a többségében heterogén csoportok is jól működtek. Mindnyájan a játékos fejlesztést helyezték előtérbe, amelynek elengedhetetlen elemei voltak a beszerzett eszközök (fejlesztő szoftver, könyvek, füzetek, játékok, rajz- és sporteszközök). A kollégák több esetben a pályázatban jelzett programokon felül is foglalkoztak a gyerekekkel (vitték őket kirándulni, játszóházba, vadasparkba). Félév közben változás történt a gyógypedagógus személyében, mivel Vajdáné Vígh Judit kolléganőnk családi okokból kifolyólag nem tudta már vállalni a fejlesztést. Helyette Sinka Andrásné Edit kolléganőnk folytatta és fejezte be a félévet, de elmondható, hogy a gyerekek őt is hamar megszerették, elfogadták, így a foglalkozások menetét nem akasztotta meg ez a személyi változás. A második félévben került sor a táboroztató kollégák, önkéntesek ill. a nevelőszülői hálózatban dolgozó nevelőszülői tanácsadók (a célcsoporttal közvetlenül foglalkozók) szupervíziójára is, ami két csoportban zajlott 2009 októberében és novemberében. Mivel a szupervízió foglalkozásainak tartalmát titokban kell tartaniuk a csoport résztvevőinek és a szupervízornak, arról nem tudunk tájékoztatást adni, hogy mi zajlott a foglalkozásokon, de az elégedettségi kérdőívek és a szupervízor szerint is sikeres volt a projekt ezen eleme is. Képek a fejlesztő-foglalkozásokról és kirándulásokról:
Az 1. félév eseményeiből: Szakmai beszámoló: Az első félév 2009. március 1-től augusztus 31-ig tartott. A szükségletfelmérés után kb. 60 jelentkezés érkezett be az első félévi fejlesztő és felzárkóztató programokra, majd némi lemorzsolódás és új jelentkezők után végül 38 fő végezte el sikeresen a félévet. A fejlesztő kollégák az egyéni szükségleteket figyelembe véve, a gyermek pedagógiai szakvéleményei, a nevelőszülői tanácsadók és a nevelőszülők hozzáadott tapasztalatait, jelzéseit is alapul véve állították össze az első félév programját, ami igen változatosra sikerült, ezzel biztosítva azt, hogy a gyermekek minél több területen fejlődhessenek, ill. a részképesség-zavaraik, hiányosságaik fejlődjenek, behozzák lemaradásaikat. Természetesen 48 óra nem elegendő egy komolyabb hiányosság teljes pótlására, de összességében elmondható, hogy sokat fejlődtek a gyerekek a félév végére. Az első félévben 4 foglalkozás Miskolcon (gyógypedagógia, fejlesztőpedagógia, logopédia, pszichológia), 1 foglalkozás Ózdon (pszichológia) zajlott le. A gyerekek kisebb-nagyobb mértékben mind fejlődtek, behozták lemaradásaikat. Ez főként a szakemberek hozzáértésének köszönhető és az általuk összeállított színes programnak, amivel a többségében heterogén csoportok is jól működtek. Mindnyájan a játékos fejlesztést helyezték előtérbe, amelynek elengedhetetlen elemei voltak a beszerzett eszközök (fejlesztő szoftver, könyvek, füzetek, játékok, rajz- és sporteszközök). Az egyhetes nyári tábor, ahol 9 további kollégánk segítette a gyerekek szocializációs lemaradásainak leküzdését és egyéb részképesség-zavarainak fejlődését, szintén nagy hatással volt a résztvevőkre. Itt az előbb említetteken túl zenés-, továbbá színjátszó-foglalkozások és vízi sportok is gazdagították a programok körét. Képek az egyhetes nyári táborról - Pálköve 2009. július
|
B-A-Z. Megyei Gyermekvédelmi Központ © Szerkeszti : Bihariné Kalászdi Beáta |
|